2012. november 18., vasárnap

Világvége Verseny


Amióta szervezünk versenyeket, minden évben terveztünk egyet karácsony környékére is; most sem lesz másképp, ezúttal azonban nem az ünnep lesz a kiválasztott téma, hanem egy kicsit más... nem éppen az ünneplésről szóló dolog.

Apokalipszis.

Hogy mit is jelent konkrétan a szó? Szerintem elsődlegesen mindenkinek a világvége, az emberiség pusztulása és egyéb finomságok jutnak az eszébe. Mondjuk azt, hogy nagyjából erről van szó... esetleg a felkészülésről, hamis hírekről... vagy talán másról... talán káoszról, halálról, pusztulásról. Talán arról, miként tudjuk túlélni. Vagy ha már túléltük, akkor hogyan lépjünk túl rajta, milyen lesz az élet utána. Esetleg csak ülünk a piros gomb felett, és firtatjuk, hogy kilőjük-e azokat a rakétákat. Vagy ki ejtette le azt a petri csészét  amiben a zombivírus egy agresszív tenyészete szaporodott nem éppen békésen?

Sok-sok kérdés, téma, történet, mely belefér ebbe az egy szóba, és mivel mostanában egyébként is közeleg legalább 10féle világvége, úgy hisszük, jó alkalom arra, legyen erről egy verseny!

Azt hiszem, nem kell külön felsorolnom, milyen inspirációs lehetőségek vannak, hiszen rendkívül sok film, játék, regény szól erről a témáról (pl. filmek közül a Holnapután, Kaptár, egyéb zombisak; könyvek között pedig Stephen King - Végítélet, Robert Merle - Malevil; játékok közül a legérdemlegesebb a Fallout sorozat; zeneválaszték pedig Lustmord és egyéb dark ambientek, vagy zúzósabb metálok).
Technikailag pedig bármi jöhet, mely a témával foglalkozik; írás, rajz, fotó vagy zene... ami eszetekbe jut! Mindent szívesen látunk.


Szóval kössétek fel a gatyátokat, mert egy igen jó kis téma ez most (is), mely igazán megérdemli, hogy belefektessetek némi időt! :)
Pláne mivel most is igen jó kis felajánlások érkeztek:
- Gepardus jóvoltából ismételten egy különleges, fából készült nyeremény
- Thubakabra és Krisz121 jóvoltából egy-egy rajz
- Woody segedelmével egy könyv, mégpedig a Shadowrun kalandmester

Várjuk a további felajánlásokat! Szeretnénk egy gazdag jutalomesőt; bár meg kell hagyni, a jelenlegi felhozatal se semmi már.

Versenyről bővebb leírást itt találhatsz: http://www.kockart.hu/contests/apocalypse/


(utolsó sorban megjegyezném -- elkerülendő a hülye kommenteket -- hogy ez a verseny nem egy szerintünk ténylegesen megtörténő apokalipszisről szól. Mindössze csak jó témának találjuk.)


Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...