2016. október 2., vasárnap

Októberi hónap témája: Inktóber!

Inktóber? Az meg mi a rosseb? 
A kérdés jó! Elsőre én sem tudtam, mi fán terem az, míg fel nem lettem homályosítva a jelentéséről, és ezáltal jöttem rá arra, milyen jó kis szó ez! 
Egy művész kezdeményezése által minden októberben a világ minden országában alkotók ezrei vesznek elő tollat, tintát és készítenek rajzot minden nap. 
Minden nap?? Yep. Minden nap.
De persze mi nem szeretnénk ennyire komoly hónap témát kiírni, mert fő a lazaság, ezért inkább csak az Inktóber szellemében indítanánk el a lehetőséget, de nem teljesen követve azt: ha van kedved, készíts egy-egy rajzot (vagy akár minden nap egy rajzot) tollal -- illetve bármivel, ami leginkább tintával készül. A téma nincs megkötve! Viszont most csak kizárólag tradicionális alkotásokat lehet feltölteni. 
Itt olvashatsz róla még többet.
Nézzetek inspirációkat a deviantarton.

Mi is ennek a célja?
Elsősorban az inspirálás a mi szempontunk, a második pedig, hogy mindig adott legyen a motiváció mindenki számára, még akkor is, ha épp nincs ötlet a tarsolyban a következő alkotásra.
Mi a jutalom?
A kérdés jogos! A jutalom maga a motiváció, a közös játék!
Na, jó, ennél azért több is van: minden hónap végén vagy a következő elején összegyűjtjük a hónap témájára beküldött alkotásokat és megosztjuk itt a blogon és/vagy a kockart facebook lapján visszalinkelve minden alkotót.
Mit kell tenned?
Alkoss valamit a hónap témájával kapcsolatosan, majd töltsd fel az oldalunkra. A leírásban vagy a címben tüntesd fel, hogy a hónap témájára készítetted a képet!


Csatlakozz te is hozzánk a játékba, és alkoss szabadon október témájára!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...