2012. május 17., csütörtök

Kritikai kommentek I. - a rossz "negatív"

Mikor elindult oldalunk, elsődleges célunkként az egymás segítését határoztuk meg. Mi is elég gyerekcipőben jártunk még a grafika világában, de jó volt tudni azt, hogy létezhet egy olyan kis oldalacska, ahol észrevételeket gyűjthetünk a másik regisztrálttól.
Azóta sokat változtunk, terméktervezői kezdetekből inkább grafikai terep felé indultunk és a kis oldal fokozatosan kinőtte magát.

A tulajdonságok nem állandóak - ez a természetes. Hiába van technikailag felépítve az oldal, php alapokra rögzítve; a vele "élő" tagoknak hála saját életet él és lélegzik az internet sivatagában.
Mindenesetre vannak dolgok, melyeket továbbra is magunkénak szeretnénk tudni és ebbe a hasznos kommentelés is beletartozik. Ezt az egyet változatlanul fenn szeretnénk tartani, illetve a fejlesztés gondolata sem áll távol tőlünk.

Nem merülök bele túlságosan az ősi kérdésbe: mely kritikák hasznosak, haszontalanok; ez túlságosan szubjektív.
Ha a személyes véleményt lefaragjuk a kérdésről, akkor annyit kaphatunk bizonyosan: az a komment számít kritikailag hasznosnak, melyből tanulhatunk és melyet beépíthetünk további alkotásainkba.
Megeshet, hogy az aktuális kritikának nem vesszük hasznát. Számunkra ilyenkor megszűnhet annak megfontolási lehetősége, viszont másoknak - konkrétan a komment olvasóinak - talán hasznára válhat. Sőt, továbbmegyek: maga a komment író is tanulhat saját szavaiból.
http://www.kockart.hu/gallery/garpeer/utmutato-kritikairashoz-7271
Olykor nehéz kicsit torkot köszörülve megfogalmaznunk észrevételeinket: félünk, hogy esetleg személyeskedésnek veszi a másik fél szavainkat, esetleg kötözködésnek. Netalán túlságosan kezdőknek érezzük magunkat és félünk leírni a véleményünket, mert valószínűleg nem helyes...
A kritikaírást is lehet gyakorolni. Először is meg kell tanulnunk azt, hogy nem a saját véleményünk, ízlésünk körül forog a világ. Attól még, hogy nem szeretjük a rózsaszínt, leírva azt nem fogunk segíteni a kép készítőjének. Próbáljunk kicsit objektívek lenni!

Használhatatlan (negatív) kommentelésre néhány példa:

"ez szar"
Szerinted tényleg? Annyira, hogy indokolt a tapintatlanság is és mellőzöd az udvarias magyarázatot?
Sokszor jöhet ujjaink hegyére ez a kis kommentecske, azonban semmilyen körülmény között sem indokolt használata. Ezzel feltétlenül beletaposunk valakinek az alkotói moráljába és eztán még csak annyit sem mondhatunk el, hogy tanult a kommentedből.
Vagy ne írj semmit vagy próbáld megfogalmazni, miért nem jó szerinted az adott mű!

"nem tetszik..."
"... a színe.", "... a karakter.", "... a téma." És még lehetne erre példákat adni dögivel.
Az ilyen jellegű komment inkább egy szociális témakörre kapcsolódik vissza, ami pedig továbbrúgja a személyeskedés felé szavainkat. Szociális olyan szempontból, hogy hasonulni vagy ellenkezni akarunk a másik ízlésvilágához/val, viszont éppen ezért személyeskedés, mert az ellenkezés esetében már kimerítjük az "ellenségeskedést". Mintha mindenképp ki akarnánk mutatni, hogy nem értünk egyet a másik véleményével, ízlésével.
De kérdezte ezt bárki is?
Ha valami nem tetszik, ne írjuk le - hacsak nem vonható le belőle valamiféle tanulság. Példának okáért: "ha ezt a színt alkalmazod, nem feltétlenül lesz népszerű eme képed szerintem". Így már indokolt az esetleges nem tetszik, még ha ez a tény részedről nincs is konkrétan leírva. A mű alkotóját hidegen fogja hagyni, hogy neked mi a kedvenc színed.

"inkább válts stílust..."
Egy példa arra, mikor a másikat arra próbáljuk rávenni, hogy az általunk kedveltebb stílusban, eszközökkel alkosson inkább. Léteznek természetesen véleménybeli különbségek az alkotás kapcsán: ilyen örökzöld téma a fotórealisztikus stílus vagy a maszatolt tónus "helytelensége".
Ha nem szeretünk egy stílust, attól még ne szóljuk le. Lehet, hogy tökéletesen látjuk magunk előtt az okokat, miért "nem jó"; tisztában kell lennünk azzal, hogy a másiknak pedig megvan a "miért jó" válasza. Felesleges felhánytorgatni folyton-folyvást egy olyan kérdést, mely sosem lesz határozottan elbírálva, jó-e vagy sem. És mi sem vagyunk feljogosítva eme kérdés eldöntésére.

Megesik az is, hogy mondandónkat nem tudjuk rendesen, nem sértőn csomagolni. Létezik olyan, hogy tudjuk a másikról: valójában segíteni szeretne, de olyan megfogalmazás sikeredik tőle, mely által inkább a bunkó címke kerül az illető kommentelőre.
Ha tudjuk magunkról, hogy félreérthetően fogalmazunk, akkor érdemes odafigyelnünk a problémára. Először is tegyük fel a kérdést, miért nem szeretik a kommentjeinket! Lehet, hogy csak túlságosan akaratosnak tűnünk és emiatt nem kedvelik a kommentjeinket. Talán túlságosan szubjektíven fogalmazunk, amitől sokan a falra tudnak mászni (többek közt jómagam is)!
Ha a kérdésre megtaláltuk a választ (kérdezzünk meg pár ismerőst is, ha máshogy nem megy), akkor a következő lépés már viszonylag egyszerű. A kommentet elküldése előtt olvassuk át többször is és próbáljuk meglelni a sértő kliséket, szavakat. Ezzel azt is elérjük, hogy a szövegeink elgépelési hibáktól is mentesebb lesz.


Folyt. köv.


www.kockart.hu

2012. május 12., szombat

Címkézés

http://www.kockart.hu/gallery/kriszlen/nori-13225
Mint tudjátok, nemrég került fel a címkézés rendszere az oldalunkra. Még elég gyerekcipőben jár, de nagyjából már körvonalazódott, mely címkék kellenek nekünk - és melyek nem.

Mivel szeretjük a rendet, ezért próbálunk mindenkit ösztönözni arra, hogy ha van egy kis ideje, affinitása, pakolássza be a régi képeit a megfelelő címkékhez! :) Ez azért fontos, mert:
a, nemsokára ki lesz téve egy átfogóbb címkegyűjtemény, melyből kedvünkre böngészhetünk 
b, (ebből adódóan) a jól bepakolt képeket előbb fogják megtalálni!
c, mert gumicsirke
(d, enyhe maximalizmusom arra ingerel, hogy én korrigáljam - érthető okokból kifolyólag ez nem kevés időt ölne fel)

Kitöltéskor érdemes minden címkét kihasználnunk, mely meghatározza alkotásunkat. Szóval legyünk bátrak, ne csak a "rajz" címkére kattintsunk rá, hanem adjuk meg, hogy mivel készült, mi a kép témája és esetleg stílusa! Ez azért is jó, mert később esetleg a kép alatti címkék szerint képajánlatok is érkezhetnek, ha van kedvünk szörfözgetni az oldal galériájában. Illetve az inspirálódás folyamatát is erőteljesen megkönnyítené. 
Hát nem volna szép? :)
Az utólagos kitöltésre van lehetőség, bármikor visszanyúlhatunk régi képeinkhez és helyrerakhatjuk őket!

Úgy néz ki, hogy a mostani címkék már maradnak. Van mód arra is, hogy újakat pakoljunk be friss javaslat esetén, de mielőtt írnál ennek kapcsán, fontold azért meg: valóban kell-e az a címke, használnák-e vagy csak a helyet foglalná 5 kép kedvéért? 


Reményeink szerint folyamatosan bővülni fog továbbra is oldalunk! Mind nagyszerű alkotások, mind fejlesztések terén. 

2012. május 9., szerda

Tárhely támogatás

Mint minden online közösség életében, nálunk is eljött az az esemény, mikor el kell gondolkodnunk azon, miként fogjuk összetenni az idei tárhelypénzt.

A múltkori bejegyzésben már említettük, hogy a Kockart tárhelye számára gyűjtünk adományokat. A találkozó alkalmával már néhányan ebben segítettetek is, melyet ez úton is nagyon köszönünk!
A dolgokhoz az is hozzájön, hogy a tárhelyszolgáltatónk felajánlotta: két év aláírása esetén megduplázzák jelenlegi méretét a helyünket. Ez örvendetes dolognak tetszik, mivel rohamosan igyekszünk megtölteni a mostani mennyiséget is.
Ez rátok nézve semmi változást nem fog hozni, mindössze annyit, hogy kevesebbet fogjuk emiatt vakarni a fejünket! De mivel leginkább online érintkezünk, így még ezt a vicces állapotot sem nagyon vehetitek észre - pedig fejvakarás közben rendkívül mulatságos grimaszokat tudunk vágni.

Meg talán nagyobb hévvel csapunk bele a további fejlesztésekbe, ami szerintem rendkívül előnyös. Pl. beírunk plusz egy epret.

Annyi biztos, hogy ez az összekalapozás ténylegesen szükségeltetik!

Azt is tudni kell, hogy az adományozás névtelenül zajlik - mi tudni fogjuk kik adtak, de ezzel nem járul semmiféle előny az adakozónak. Szeretnénk, ha önzetlen célok vezérelne mindenkit! 
Meg persze azt, ha a szénsavas üdítőkben édesítőszer helyett valódi cukor lenne. 




Ha szeretnél minket támogatni, akkor írj valamelyik adminnek ez ügyben!


Köszönjük!

www.kockart.hu

2012. május 6., vasárnap

IV. találkozó - május 5.



Egy szép szombati reggelen (konkrétan május 5-én) összegyülvén egy helyen Kockart találkozóba rendeződtünk. Mivel vannak néhányan, akik sajnálatos okokból kifolyólag nem tudtak eljönni eme jeles eseményre, ezért most pár sorban élménybeszámolót tartanék.

Először is Garpeer került begyűjtésre a keletiből, majd onnan megcéloztuk a nyugatit. Eme csodálatosan (büdös) szép helyen heten gyűltünk össze, majd elcaplattunk a Városligetbe rajzolni. A dolog különlegessége az volt, hogy mindenféle összebeszélést mellőzve egyaránt fekete felsőkben surrantunk Budapest utcáin - holott a hangulatra elsősorban a mosolygós, másodsorban pedig a könnyezve kacagós volt jellemző. Rajzoltunk is azér', mert mégiscsak azért mentünk ki odáig, hogy ezt tegyük, de a hét (aztán a fehér pólós Lápi megérkezésével nyolc) emberből mindössze ketten készítettek jelentősebb alkotást, míg a többiek Woody prózaian összetett csendéletét próbálták elemezni. Vagy fát rajzoltunk.

Végül megérkeztünk a kijelölt helyre, konkrétan a Control Pub-ba, ahol korábban már két kockart találkozó is volt.
A hely a szokásos arcát mutatta: a csendes, olcsó, félig-meddig késdobálós vérmérsékletű helyiség, ahol alkalom nyílt a kellemes, mulattató beszélgetésre és ismerkedésre. Csodával határos módon a klikkesedés is minimális mértékű volt és nagyjából egy társaság maradtunk végig. Egy emberként hallgathattuk egymás sztorijait és emlegettünk fel anekdotákat az oldal történelmével kapcsolatosan. Kivételt képezett az egység alól, mikor néhányan a csocsózás vad sportjának szentelték idejük egy részét. Nem tudom, végül kik nyertek, de hogy jól játszottak, az biztos! Legalábbis a szenvedélytől fűtött felkiáltások, mint "Ezazz!" "HÖöööö..." és hasonló hangok erre utaltak. Eme jeles sport kihagyhatatlannak számít a találkozókon - ha nem is aktív játékosként, de nézőként mindenképp részt kell venni!
Volt szerencsénk néhány ember munkáját élőben is megtekinteni, ami mindig nagy élmény szerintem. Ilyenkor tudatosul az emberben az, hogy igen, az ott tényleg egy létező rajz és tényleg baromi jól néz ki élőben is. Legalábbis ama emberek munkája így hatott szerény személyemre, mikor kezembe kerültek a képeik és ahogy elnéztem, mások is így voltak ezzel.
Voltak szokványos történések is: amint megjelent a társaság a Control Pub-ban, mindenki besorakozott a pulthoz, hogy (főként) egy pofa sört vehessen. Aztán nyúztuk kicsit Garpeert, hogy milyen fejlesztéseket akarunk és hogy tessékmán' kicsit gyorsabban programozni. Szóba került a következő verseny kérdése is és jött pár témaötlet - aztán pedig a bejelentés, hogy bizony pár hónapig nem nagyon lesz verseny, viszont annál nagyobb elánnal vágunk majd bele; és ugyanezt a versenyzőktől is elvárjuk majd!

És valami úton-módon maga a kockart is létező lett ilyen díszes és fincsi sütik lényegében! Vorosritty nagy türelemre adott tanúbizonyságot, hogy ezt el tudta készíteni - hogy aztán levadászva örömködve fogyaszthassuk el, mintha soha nem is létezett volna.

És ha már itt tartunk, kihirdettük legutóbbi versenyünk nyertesét is, aki nem más, mint eme fincsi süti készítője! :) Kissé irigylem, mivel Napraforgótól nyert egy rajzot, illetve Gepardustól egy dobozkát. Ezúton is gratulálunk neki! A személyes átadás nem valósult meg, pedig megnéztem volna mindkét nyereményt élőben...!
Írok néhány számot is: összesen 19-en gyűltünk össze, ebből 5 ember volt első ízben ilyen találkozón. 12:00-kor kezdődött a "rajzolással" és végül fél tízkor széledtünk szét utolsókként a kocsmából. Bár eztán két tagunk még elindult az éjszakába, mert énekelni támadt kedve, de ez már egy másik blog története! :)

Illetve eme kornyikálásról készült röviden felvétel is. De hogy kik dudorásznak rajta, az nem lesz most leírva! Alant pedig egy dalszöveg is, hogy esetlegesen begyakorolva a szöveget, következő találkozón mint cserkész indulót énekelhessük az utcán! Ajánlatos mellé némi sört fogyasztani, hogy tökéletes legyen a hangzás.


"Hogyha két Dréherem volna (by Woody and the Kockarts)


Melletted minden reggel, bágyadtan ébredek fel, és fájónak érzem mindenem. 

De néha egy hang a fejemben, új ivóba szólít engem, talán nem hallom meg sohasem.
Hogy
Nem tudom, mit vegyek, nem tudom hol vegyem, miért is nem vehetek, egyszerre két helyen.
ooooo istenem, miért nincs két dréherem?


Mennyivel könnyebb volna,hogy ha két dréherem volna, egyet örökre oda adnék neked, a másik az enyém volna, mindennap a fejembe szállna, és mindenkit szépnek látnék, akit lehet.

Ha volna két dréherem, nem fájna semmi sem. bár volna két dréherem, nevetnék mindenen.
ooooo istenem, miért nincs két dréherem?
Hogyha két dréherem volna, az egyik a tiéd volna, magadhoz szoríthatnád, de a másik az enyém volna, és ha a borom kiborulna, akkor is megmaradna
Ha volna két dréherem, nem fájna semmi sem. bár volna két dréherem, nevetnék mindenen.
ooooo istenem, miért nincs két dréherem?
Úgy fáj, hogy nincs két dréherem!"


Amit még érdemes megemlíteni, az az adomány, melyet a találkozón kaptunk és amit most beforgathatunk a tárhelyre! Örülünk, hogy érkezett így némi támogatás és köszönjük szépen!


További képeket egyelőre a facebook-os oldalon lehet megtekinteni, ahová várjuk a további fotókat! 


www.kockart.hu
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...