2012. június 5., kedd

Új verseny: Sci-fi, Steampunk és Cyberpunk témákban


Végre itt van az új verseny, melyet már sokan vártatok! Volt most egy kis kihagyás a legutóbbi után, ezért külön reméljük, hogy nagyobb lendülettel vágtok bele a jelenlegibe.

A megkötések ugyanazok, mint eddig: továbbra is várjuk a saját ötleteket, a ti kreativitásotok kiteljesedését (de szép megfogalmazás!). Úgy hisszük, hogy ez egy olyan téma, mely sok embert érdekelhet, hiszen minden egyes kategória egy-egy világot képes teremteni a maga nemében hozzárendelve egyenként különös hangulatokat is. Filmekben, képregényekben és olvasmányainkban már gyakran találkozhattunk is velük.

Persze nem lehet ismeretes mindenki előtt, hogy mi is ez, ezért itt olvashattok ezekről bővebben is:
Steampunk
Cyberpunk
Sci-fi

Amit tudni kell eme három témáról az az, hogy egymással rokonságban állnak. Mindegyik egy alternatív dimenziót varázsol az érdeklődő szeme elé, új meglátásokkal, társadalmi formákkal és normákkal. Éppen ezért rengeteg lehetőséget kínál arra, hogy valami igazán érdekfeszítőt alkothassunk!
Elég csak belegondolni például abba, hogy milyen lenne jelenleg világunk, ha például nem lett volna az ipari forradalom és jelenleg is csak a gőzgépek adta technológia lenne kezünkben, mint energia.
Esetleg ha túlzsúfolt metropoliszokból állna világunk, ahol a cégeknek saját himnusza van és a fejvadászat szinte egy legális foglalkozásnak számítana, hogy nézne ki? Milyen lehet egy átlagos cyberpunk-világbeli ember? Mely járművek robognak steampunkéknál?


A verseny pontosabb szabályairól pedig oldalunkon olvashatsz.
Sok sikert kívánunk mindenkinek!


www.kockart.hu

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...